Külső feed

Houston we have a problem

HTML

dr. Simonka Csaba

Dr. Simonka Csaba vagyok, 40 éves jogász. A közigazgatás szinte minden ágában dolgoztam. Tíz éve Óbudán élek, lakókerületem szeretem, problémáit ismerem. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának 2000 óta, jelenleg is tagja vagyok.

Állandó oldalak

Friss topikok

2013.02.26. 16:16 Simonka Csaba

Római-part: Vita a mobilgátról!

romaipart_origo.jpgAz utóbbi hetekben igazi "kampánytémává" vált a Római-parti úgynevezett mobilgát ügye. A probléma már évtizedek óta adott, hiszen a főváros egyik legkedveltebb üdülőterülete részben állandó épületekkel, lakóparkokkal lett "benépesítve", miközben mindenki tudta, hogy a javarészt árterületen épült ingatlanokat semmi nem védi meg az áradó Dunától.

A természeti csapás egy-egy évtizedben kétszer-háromszor is megkeserítette a Római-part sorsát, a Királyok útja vonalában épült nyúlgáttal is csak részben lehetett féken tartani az áradást, azon belül pedig akár két méter magasan is állhatott a víz. A klasszikus idényjellegű csónakházak be voltak rendezkedve az időnkénti áradásra, de a közvetlenül a partra épített hotelek és más sportlétesítmények, például a Római Teniszakadémia rendre víz alá került.

A területet megvédeni hivatott part menti mobilgát ötlete is vagy két évtizedes, de a 16 évig Óbudát vezető Tarlós István polgármesterként nem tudott megegyezni a fővárossal, most azonban főpolgármesterként ígér végleges megoldást.

A dolog mégsem ennyire egyszerű: az ügy néhány hete került előtérbe, amikor a mobilgát megvalósítása a Fővárosi Közgyűlés napirendjére került, amire gyorsan rárepült az LMP-ből éppen kiváló új pártformáció. Ők "bemutatkozási lehetőséget" láttak a mobilgát elleni tiltakozásban, létrejött egy Facebook-csoport is Mentsük meg a Római partot! címmel. 

A Fővárosi Közgyűlés pénteken elfogadta a mobilgát építésének módjára vonatkozó részletes mérnöki javaslatot. Az MSZP részéről Horváth Csaba elmondta, hogy azért tartózkodtak a szavazástól, mert bár a gát megépítését szükségesnek tartják, az MTA állásfoglalása új helyzetet teremtett.

A vitát Tarlós István főpolgármester úgy zárta le, hogy ő ott volt, amikor 2006-ban 6 centin múlott, hogy elöntse az árvíz a várost, tudja, hogy a gátra szükség van, ezért azt mindenképpen meg fogják építeni. Tarlós István elmondta: a parti védmű kialakítása 3-3,5 milliárd forintba kerül. A Nánási út-Királyok útja vonalában lévő gát megerősítése pedig ennek legalább a duplájába, több mint 8 milliárd forintba. Építeni kellene ugyanis 3 kilométer hosszan egy betonfalat, az út alatt pedig ki kellene váltani egy nagy nyomású gázvezetéket és egy 800 milliméter átmérőjű víz főnyomócsövet.

Hétfőn már maga a főpolgármester tartott ez ügyben sajtótájékoztatót, melyen kiderült: a főváros a római-parti árvízvédelmi mű ügyében szakvéleményt kér a Magyar Tudományos Akadémiától és a Műszaki Egyetem geotechnikai tanszékétől. 

Tarlós István közölte: beszélt Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy a Római-part ügyében semmilyen állásfoglalást nem hozott az akadémia. A főpolgármester azt is elmondta: törvénymódosítást kezdeményez, hogy a Római-partot olyan építési övezetbe lehessen sorolni, ahol kizárólag sport- és rekreációs célú építmények emelhetők. 

A mobilgát elleni egyik legfőbb érv az volt, hogy a védmű tönkreteszi a Római-part eredeti flóráját és faunáját, sokan a part menti galériaerdőt féltik. Ők március 2-ára meghirdették a Maradjanak a FÁK a Rómain! elnevezésű demonstrációt.

A Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az ügyben jószerével néma maradt, a kerületi MSZP szervezet véleménye szerint a környezetvédelmet és a természetvédelmet nem szabad összekeverni. A környezetvédelmi megfontolásokat maximálisan támogatjuk. 

Az árvizek jelentős környezeti terhelést jelentenek, a lerakódott iszap veszélyes hulladéknak minősül, a terület fertőtlenítése hatalmas összeget emészt fel. Ugyanakkor eddig nem láttunk komoly kísérletet arra, hogy a mobilgát felépülésének haszonélvezői (üdülő tulajdonosok, ártérre épült lakóparkokban lakók) hozzájáruljanak a költségekhez.

Elvárásunk, hogy a szabadidő kulturált eltöltését lehető tevő, a Római-part múltjához méltó zöldterület alakuljon ki.  A part rendezése, feltöltése a meglévő fák egy részét érinti, ezért a további tervezés során készüljön favédelmi terv a különösen védendő, jelentős természeti értéket képviselő fákról.

Tarlós István korábban arról beszélt, hogy a kormányzati, önkormányzati és fővárosi szándékok nem egy irányba mutattak. Most nem ez a helyzet, így kiváncsian várjuk,hogy mikor épül fel a gát...

Fotó: Origo.hu

Szólj hozzá!

Címkék: mobilgát MSZP Tarlós István Óbuda III. kerület Római-part Horváth Csaba Békásmegyer Óbuda-Békásmegyer Fővárosi Közgyűlés


A bejegyzés trackback címe:

https://simonkacsaba.blog.hu/api/trackback/id/tr975106674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása